Hatásai: A C-vitamin hatása az egész testre kiterjed. Erősíti a hajszálerek falát, illetve elengedhetetlen a kollagén (kötőszövetben található fehérje) képződésében.
A C-vitamin valószínűleg a legismertebb és legtöbbet használt vitamin. Akkor is érdemes bővítenie ismereteit, ha úgy gondolja, sokat tud már erről a vitaminról. Meglepődve tapasztalja majd, hogy mennyire sokoldalú, és milyen jó hatással van az egészségre.
A citromlevet már 1742-ben úgy ismerték, mint a hosszú utakon lévő tengerészeket gyakran megtámadó skorbut (a szervezetet legyengítő betegség) ellenszerét. A citromlében található hatóanyagot, a C-vitamint azonban egészen 1928-ig nem azonosították. Ekkor fedezte fel Szent-Györgyi Albert az aszkorbinsavat és különítette el a mellékveséből, valamint azonosította a C-vitaminnal. (1937-ben ezért kapta a fiziológiai Nobel-díjat.) A C-vitamin skorbut ellen védő szerepéről kapta tudományos nevét: aszkorbinsav. Napjainkban a vitamin jelentőségét már kevésbé a skorbutot gyógyító tulajdonságának, mint inkább sejtvédő hatásának köszönheti. Vízben oldódó antioxidánsunk a C-vitamin, véd a szabad gyökök károsító hatásával szemben, különösen olyan nagy víztartalmú helyeken, mint amilyen a sejtek belseje.
A C-vitamin megelőzi a zúzódások kialakulását, gyógyítja a horzsolásokat, illetve erősen és egészségesen tartja az izmokat a csontokhoz rögzítő ínszalagokat és inakat, az ízületeket, valamint az ínyt, megelőzi a porckárosodást. Ezen kívül segít a vörösvértesteknek a hemoglobin bioszintézisében és a szervezetnek a vas felszívódásában.
A C-vitamin antioxidánsként véd a rákkal és a szív- betegségekkel szemben, számos tanulmány szerint a szívinfarktus kockázata alacsony C-vitamin szint esetén nő. A C-vitamin ezen kívül meghosszabbíthatja az életet. Egy tanulmány szerint azok a férfiak, akik naponta több mint 300 mg C-vitamint fogyasztanak, tovább élnek, mint azok, akik csak napi 50 mg-ot. Egy másik vizsgálat szerint a C-vitamin készítmények hosszú időn keresztül védelmet biztosítanak a látásrontó szürke hályog ellen. Azoknál a nőknél, akik legalább tíz vagy több éven keresztül szedtek C-vitamint, 77%-kal kisebb volt a valószínűsége a lencsehomály kialakulásának (a szürke hályog kezdeti stádiuma), mint azoknál, akik nem szedtek C-vitamin készítményeket.
Megelőzi-e a C-vitamin a megfázást? Valószínűleg nem, de enyhítheti a tüneteket, és rövidítheti lefolyását. 1995-ben több vizsgálat adatait összesítették és az ennek alapján készült elemzés felfedte a C-vitamin és a megfázás közötti kapcsolatot. Eszerint a megfázás kezdetétől szedett napi 1000 és 6000 mg közötti C-vitamin 21 %-kal (körülbelül egy nappal) rövidítheti meg a betegség lefolyását. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a C-vitamin védheti az időseket a légzőszervi megbetegedésekkel szemben. A C-vitamin gátolja a hisztamin felszabadulását. Nagy mennyiségben megakadályozhatja az olyan gyulladáskeltő anyagok hatását, amelyeket az allergiás szervezet termel, amikor az allergénnel, például virágporral, állati szőrrel kapcsolatba kerül. A C-vitamin hatékony az asztma ellen is. Több vizsgálat szerint a C-vitamin segített megelőzni és gyógyítani az asztma tüneteit. Azoknál, akik fiatalkori (I.-es típusú) cukorbajban szenvednek, napi 1000 és 3000 mg közötti mennyiség megelőzheti a betegséggel járó szemproblémákat és csökkenti a magas koleszterinszintet.
Ha napi 10 mg C-vitaminnál kevesebbet fogyaszt, az skorbutot okozhat, 50 mg-nál kisebb adag pedig növeli a szívbetegségek kockázatát, a szürke hályog kialakulásának gyakoriságát és az idő előtti halálozás veszélyét.
A citrusfélék és az ezekből készült gyümölcslevek, a brokkoli, étkezési paprika és az egyéb zöldségfélék, valamint az eper és a kivi mind kitűnő C-vitamin-források.
Érplasztikai műtét után a C-vitamin megelőzheti a verőerek újra elzáródását.
Egy tanulmány szerint - amely 119 érplasztikai műtéten átesett beteget vizsgáit - a négy hónapon keresztül napi 500 mg C-vitamint szedők 24%-ánál alakult ki érelzáródás, míg a C-vitamint nem szedők csoportjában ez az arány 43% volt.
A C-vitamin antioxidánsként segít a szervezetnek az egyéb antioxidánsok újrafelhasználásában. Egy vizsgálat kimutatta, hogy a naponta több mint 220 mg C-vitamint szedők vérének E-vitamin koncentrációja 18%-kal magasabb volt, mint azoké, akik 120 mg vagy ennél is kevesebb C-vitaminhoz jutottak.
TUDTA?
Egy nagy pohár frissen facsart narancslé 124 mg C-vitamint tartalmaz.